Negyven országgal (DXCC) sikerült kétoldali rádiókapcsolat a következő rádióamatőr műholdakon:

 AO-7, AO-27, AO-51, ARISSAT-1, FO-29, HO-68, ISS, SO-67, VO-52

Érdekességként, az OSCAR-7 a legöregebb még működő rádióamatőr műhold. 1974-ben lőtték fel, 1981-ben akkumulátor hiba miatt leállt. 21 év hallgatás után 2002-ben újra megszólalt! Bár egy kicsit hüppög, de működik!

Elért QTH-lokátorok:

MASAT-1 – Magyar és satellit szavakból képzett szó – első teljesen magyar építésű műhold.

A műholdról az alábbi oldalakon szinte minden megtalálható.

 http://cubesat.bme.hu/

 http://hu.wikipedia.org/wiki/Masat–1

Már fellövése előtt részt vettünk a MASAT-1 kísérletekben. Egy példányát feltették a Műszaki Egyetem épületére. Már itt tesztelhettük, megismerhettük a telemetria adatokat dekodoló szoftvert. Nagyon vártuk és szurkoltunk, mikor kerül fellövésre. Ez az idő is elérkezett, magyar idő szerint 2012. február 13-án 11 órakor. Francia Guayaná-ról lőtték fel új Vega hordozórakéta első küldetésében, több más hasonló műholddal együtt.

Simonyi Károly második űrutazásakor több szervezett program volt. Az egyik, hogy diákok rádión keresztül tehettek fel kérdéseket. Ez gyakorlatilag úgy történt, hogy a kárpátmedence iskoláiban diákok összeírták össze kérdéseiket. Ezekből választották ki a kilenc legérdekesebbet. Iskolánkból Hallgat Ágnes és Juhász Alma 11B osztály tanulóinak kérdéseit fogadták el. Egy pálya, amíg látható az űrállomás, csak 10-12 perc. Ezért több kérdés-válaszra ennyi idő alatt nem volt lehetőség. Felvidéktől Erdélyig érkeztek diákok Budapestre, hogy a Puskás Tivadar Távközlési Technikum rádióklubjában maguk tehessék fel kérdéseiket. Iskolánkat Hallgat Ágnes képviselte.

Izgalmas területe a rádióamatőr munkának a rádióamatőr műholdakon keresztüli forgalmazás, rádióamatőr műholdak telemetria adatainak vétele, megfigyelése. Az első rádióamatőr műhold a mindössze 63 dollárból összehozott OSCAR-1 volt, 1961-ben állt pályára. Ez nem volt több egy rádióadónál és pár elemnél, de az első magántőkéből megépült űreszköz volt. Természetesen azóta sok idő eltelt. A technológia igen sokat fejlődött, rengeteg tapasztalatból egyre okosabb műholdak készülnek. Ezen belül is talán legérdekesebb a picosat műholdak figyelése, hiszen ezek legfeljebb 1kg tömegű, 10x10x10cm méretű holdak! Egyetemek építik tudományos, oktatási céllal. Reméljük hamarosan megfigyelhetjük az első magyar műholdat a MASAT-1-et (http://cubesat.bme.hu/masat1/) is, amit a Műegyetem lelkes hallgatóiból álló csapat tervezett és épített.