Simonyi Károly második űrutazásakor több szervezett program volt. Az egyik, hogy diákok rádión keresztül tehettek fel kérdéseket. Ez gyakorlatilag úgy történt, hogy a kárpátmedence iskoláiban diákok összeírták össze kérdéseiket. Ezekből választották ki a kilenc legérdekesebbet. Iskolánkból Hallgat Ágnes és Juhász Alma 11B osztály tanulóinak kérdéseit fogadták el. Egy pálya, amíg látható az űrállomás, csak 10-12 perc. Ezért több kérdés-válaszra ennyi idő alatt nem volt lehetőség. Felvidéktől Erdélyig érkeztek diákok Budapestre, hogy a Puskás Tivadar Távközlési Technikum rádióklubjában maguk tehessék fel kérdéseiket. Iskolánkat Hallgat Ágnes képviselte.

A diákok egymás után tették fel kérdéseiket, ezután Simonyi egyszerre válaszolta meg. Simonyi szavait az iskolai rádióklubban hallgattuk iskolatársak, érdeklődők, klubtagok társaságában. A Nemzetközi Űrállomás hívójele NA1SS, ami a hanganyagban hallható.

Hangfelvétel elérhető itt

Két szerencsés diákot készítettünk fel a rádiókapcsolat létesítésére.

Másik napon közvetlen rádiókapcsolat volt tervezve kárpátmedencei iskolákkal. Azt már nem tudjuk meg miért, de akkor az nekünk nem sikerült.

Kárpótol azonban az, hogy pár nappal a tervezett időpont előtt már létesítettünk rádiókapcsolatot a nemzetközi Űrállomáson tartózkodó Simonyi Károllyal. Szabadidejében - amiből kevés volt – rádiózhatott. Mi előző klubnapon készültünk a rádiókapcsolatra, állítottuk össze a technikát, antennát. A rádió az űrállomás frekvenciáján volt zajzárral. Nem is figyeltük az átvonulási időt úgy el voltunk foglalva, mikor kinyitott a zajzár és meghallottuk Simonyi hangját. Gyorsan elkapva a mikrofont, így sikerült spontán beszélni vele. Talán még érdekesebb is volt, mint egy előre egyeztetett összeköttetés.

Hangfelvétel elérhető itt

Következő napon érdekes kísérletsorozat volt. Mobil rádiókkal próbáltak rádiókapcsolatot létesíteni a Nemzetközi Űrállomással. Résztvevők között volt kerékpár, autó, hőlégballon, repülő és hajó. Sajnos csak a Balatonon tartózkodó Sió hajóval sikerült a kapcsolat.

2009. április 4. Mozgó rekordkísérlet.

Hangfelvétel elérhető itt

"Kétszer a világűrben, másodszor a Puskásban - találkozó Charles Simonyival"
Helyszín: Puskás Tivadar Távközlési Technikum (1097 Budapest, Gyáli út. 22. )
Időpont: 2009. április 16., 14.30.

 

Nagy élmény volt személyesen találkozni Simonyi Károllyal. Itt lehetőség volt arra, hogy rádióamatőrök, diákok megosszák véleményüket, tapasztalataikat és kérdéseket tegyenek fel. Illik rádiókapcsolatot megerősíteni nyugtalappal. Mi erre az alkalomra készíttetettünk egy alkalmi lapot, amit aláírásával látott el.

Az űrállomáson lévő amatőr rádión keresztül SSTV képeket is küldtek. Ez egy rádióamatőr TV szabvány, ami kis felbontású, hogy beszéd sávszélességben átvihető legyen a kép. Sikerült néhány képet venni és rögzíteni HA6VV-nek.

Az SSTV megfigyeléseket igazoló QSL lap.