A díjat 2023. március 11-n vett át a Magyar Rádióamatőr Szövetség díjkiosztó gáláján, Esztergomban.

A képen Molnár Csaba MRASZ Elnök és Hatala László az életmű díjjal.

1962-ben tanult meg morzézni, HA6VJ – Kelemen Károly tanfolyamán. 1971 évben sikeres rádióamatőr vizsga után már egyéni rádióamatőr hívójele volt és meghatározója a gyöngyösi rádióamatőr életnek. Eredményesen részt vett a rádióforgalmi versenyeken. 2004 évben az év Év ultrarövid-hullámú, egyéni rádióforgalmi versenyzője címet kapta. Tagja volt a HG6ITU különleges hívójelű állomásnak. Több éven keresztül végezte a MRASZ Közlemények nyomdai előkészítését, nyomdába vitelét. A versenyzés mellett mindig érdekelték az új dolgok. RITA távgépírós rendszer, csomagkapcsolt rádiózás, új üzemmódok, mint PSK, JT65, FSK441, MSK144. Eredményes meteornyomvonalas (Meteor Scatter) és Föld-Hold-Föld (EME) összeköttetései is irigylésre méltóak. A rádióklubban sok rádióamatőr műholdas kapcsolatot létsített. A két BME által készített műholdat – MASAT és SMOG – műhold adatait is figyelte és tartott bemutatót elektronikai osztályok részére. Tanfolyamokat tartott és készített fel rádióamatőr vizsgára fiatalokat. Családját is sikerült „megfertőzni” a rádiózással. Fia két évben is részt vett a Hortobágyon megrendezett Országos Rádiós Konstruktőri Versenyen. Később rádióamatőr vizsgát is tett, hívójele HA6FF volt. Neje Dórika rádióamatőr vizsgát tett és lett HA6VW hívójellel aktív versenyző és a kollektív állomás lelkes operátora.

Gyöngyös, 2023. március 18.

 

Kovách Árpád - HG6WF

Rádióklub elnök

Képek